Történetünk kezdete még a tavalyi Kékszalagra nyúlik vissza, ahol magyar részről, az MVSz és a Team Black Jack közreműködésével életre keltettük az Interlakes intézményét. Ennek megfelelően az idei soron következő nagy versenyen, a 2016-os Bol d’Or Mirabaudon már meg is tartotta a svájci Societé Nautique de Geneve klub az első fordulót. Svájcban mi képviselhettük hazánk és a Kékszalag színeit – sikeresen.
A megállapodás szerint a három nagy tókerülő verseny, a Bol d’Or, a Centomiglia és a Kékszalag rendezői delegálnak egy-egy csapatot, akik körbehajózzák a tavat, azonos típusú (jelen esetünkben Saphire 27) hajókkal.
A Saphire 27 főbb paraméterei
- Hosszúsága 8m
- Súlya 1300kg
- 44 m2 vitorlázat szél ellenében
- 4 alvóhely
- Pauger árboc : igen-igen, hazai gyártás 🙂
- Felhúzható tőkesúly
- Szendvics szerkezetű kompozit test
- Felhúzható, beépített elektromos motorral felszerelve
- http://www.saphireboats.com/
Kiérkezésünkkor meglepetésként ért bennünket, hogy komolyabb a nemzetközi érdeklődés, mint azt vártuk. A csapatversenyre bejelentkezett még a francia rendezésű Tour de Belle-Ile és a Centomiglia tengeri testvére, a Triestből induló Barcolana versenyrendező csapata is. Így a rajtvonalon a számos hajó és osztály mellett, egy komolyabb, versenyek közötti verseny is kezdett kirajzolódni.
- Magyarország képviseletében: Team Kékszalag
- Olaszország képviseletében:
- Team Centomiglia
- Team Barcolana
- Franciaország képviseletében: Team Tour de Bell Il
- Svájc és egyben a rendező klubot képviselve: Team Bol d’Or
A hajót, ami egy Saphire 27 One design hajó pénteken délután kaptuk meg, közvetlenül a gyártótól, Michael Tobler úrtól, aki elmesélte nekünk, hogy ő is járt már Balatonon, legutóbb 2015-ben az ORC bajnokságon. Bizton állíthatom, hogy a magyar vendégszeretet méltán világhírű, Michael nagyon jól érezte magát nálunk, és mindent megtett, hogy mi is hasonlóképpen érezzünk a svájci tavon. A hajón 4-en versenyeztünk. Nagy Attila és Szabó Zoltán mint trimmer, Michael Tobler taktikusként, Pénzes Botond Kristóf pedig a kormányosi poszton teljesítette kötelességét. A megállapodásunk szerint a hajón használt közös nyelv az angol lett volna, de volt pár derült pillanat, amikor Babilonban éreztük magunkat. Ugye a hajón mindenki több, legalább 3 nyelven beszélt folyékonyan, azonban ezek nem mindig voltak átfedésben. Előfordult, hogy egy-egy összetettebb feladat, utasítás angol nyelven érkezett, franciául kapott választ, majd egy-két kiegészítést már magyarul – németül – olaszul sikerült lereagálnunk. Aki ismeri a hosszútávú hajózás okozta kimerültség jeleit, az tudja, hogy a verbális képességeink igen hamar be tudnak szűkülni a fáradtsági szint növekedésével. Hosszú másodpercek teltek el, amikor csak néztünk egymásra: miért nem érti, amit mondok… Ám, nem csak a csapat, a remek hajó, a verseny maga is tartogatott meglepetéseket számunkra.
A 20 óra versenyzéssel töltött regatta fejenkénti jellemzői a mi oldalunkról:
- 1 szendvics
- 1 süti
- 1 alma
- 4 liter víz szájon át
- sok-sok liter víz bőrön át
Kezdjük talán a rajttal. A partvonal sajátosságai miatt a rengeteg hajó (pontosan 522 induló) nem fér el biztonsággal egy vonalban, mint ahogy azt a Balatonon megszokhattuk, így egymás mögött, (elöl a rohanógépek – 400 méterrel hátrébb a hagyományos hajók) egy jóval hosszabb, kategóriánként széttagolt rajtvonalat tűztek ki a versenyrendezők. Mi a középen elhelyezett 2-es és 3-as bója közötti szakaszon rajtoltunk el. Másik érdekesség a rajttal kapcsolatban, hogy nem használják a hátszeles vitorlák felhúzására vonatkozó 3 perces biztonsági szabályt, ennek megfelelően nem is óvatoskodnak. Mivel épp hátszeles rajt volt, mi csak egy dologra figyeltünk: a biztonságra, de arra nagyon, hiszen nincs is kellemetlenebb érzés, mint ha a rajtot követően kiállni kényszerül az ember egy ütközés miatt. Így szándékosan 10 másodpercet benne hagytunk a rajtban, és mint az rögtön kiderült, határozottan jól tettük. A rajt pillanatában a rajtvonalon sorakozók szó szerint összeértek és egy nagy masszát alkottak, miközben a hajótest oly jellegzetes recsegését hallatták mindenhonnan. Szemeim előtt láttam peregni a sok dollár jelet, ahogy a következő héten viszik javíttatni a sok karcos, repedt oldalú bárkákat…
Ezt követően a feladat a tiszta szél elérése volt. Nem egyszerű, ha a pálya igen szűk és vannak körülötted közel ötszázan. De szerencsére az idő kegyes volt hozzánk, és gyors kishajónkat tisztább szélbe tudtuk manőverezni egy északi parti zivatarfelhő irányába. Ekkor még örültünk a kicsit hűvösebb, esős, friss időnek. Aztán elkezdődött a komolyabb, embert próbáló türelemjáték. Ekkor még az Interlake versenyben lévőkkel egy kupacban, alig 500m távolságban voltunk egymástól, nem tudott senki sem meglógni.
A táv közel azonos a Kékszalag távjával, így fel voltunk készülve a kitartó munkát igénylő versenyzésre, de egy idegen tavon mindig sokkal nehezebb vitorlázni. A Balatonon kinéz az ember a partra és meg tudja ítélni a távolságot, a várható időjárást, az ellenfelek sebességét a típusa alapján. Ezek alapján a saját pozícióját is meg tudja ítélni, ehhez pedig taktikát tud készíteni. Itt, mivel minden újdonságnak hatott, sokkal nehezebb volt a helyzet. A verseny alatt igyekeztünk végig motivátorunkra és taktikusunkra hagyatkozni, aki jobbanál jobb tanácsokkal látott el bennünket haladási irányunkat illetően, valamint az örök optimizmusát ragadóssá téve a nehezebb pillanatokban is kellően éberen tartott bennünket. A tó jellemzően egy kiflire (azaz croissantra) hasonlít, aminek az oldalából kiharapnak kisebb darabokat. Az idegen szem, első alkalommal még nem tudja, hogy melyik öbölben lesz a fordítóbója. Ez azért is fontos, mert nem mindig szabad behajózni az öblökbe, mivel ott jelentősen kevesebb szél szokott lenni, így nehéz onnan kihajózni. Ezekre, mint csábító, de veszélyes csapdákra tekintettünk. A vízmélységre szerencsére nincs gondja a vitorlázónak. Az átlagos vízmélység 100m körül van, a legmélyebb ponton 300m. Ellenben, Bouveret közelében lévő fordítóbójánál, a Rhone folyó hordaléka úszik a vízen, ami néha 5-6 méteres farönköket jelent. Kis szélben nehéz kerülgetni, mert alig halad a hajó, nem szívesen dobja el az ember azt a pár méter előnyét. Nagy szélben viszont nehéz észrevenni, mert gyorsan halad a hajó.
Időjárás – Alapvetően kis szélre készültünk pár apróbb, rövid zivatarral. A gyenge alapszél bejött. Az apróbb zivatarok nem. Összesen négyszer áztunk el, és akkor nagyon. A legerősebb vihar éjszaka, hajnal 2-3 körül ért el bennünket 25-30 csomós lökésekkel, villámlással, özönvíz erősségű „vízszintesen hulló” több órás esővel. Mivel fontos volt, hogy könnyűek legyünk, kevés ruhát vittünk magunkkal. Szerencsére ebben volt pár vízhatlan (ez ugye relatív fogalom, amikor az alsónadrág is átázott már) ruha is. A viharok, szélváltók a balatoni viharokhoz szokott szemnek láthatatlanul csapnak le, rendkívüli gyorsasággal. Ez azt jelenti, hogy a hideg levegő lerohan a hegyek oldalán és az első látható jelük, és a megérkezésük között körülbelül egy perc telik csak el. Evian magasságában történt, hogy tökéletes nyugalomban 5-6 csomós hátszélben genakkerezünk bal csapáson, amikor Michael elképesztő sebeséggel elkezdi leszedni a genakkert. Nem értettük. Egy perccel később már 25 csomós szélben, reffelve krezuoltunk jobb csapáson. Tehát, ha nem vagy elég gyors a szerelésben, pórul járhatsz. Ezek mellett a hosszú, szélmentes órákban a szélvadászat és a navigáció tette ki az időnk jelentős részét. Szerencsére kéznél volt mindenkinek az okostelefonja, így az összes meteo oldalt és a Kwindoo-t böngésztük.
Mint már említésre került, figyeltünk a magunkkal vitt súlyra is, így nem terveztünk túl sok ennivalót vinni. Ezt erősen alábecsültük: fejenként egy szendvicset vittünk, ami 20 óra versenyzéshez igencsak kevéske. Szerencsére volt mindenkinél eldugva valamilyen magas cukortartalmú nassolni való, így azt igyekeztünk beosztani. Ám amikor a táv felénél elmentünk egy hatalmas Scherenkreuzer formájú hajó mellett, amin épp grilleztek és a finom illatok megcsapták az orrunkat, erősen elgondolkoztunk egy gyors kalóztámadáson. Szerencsére győzött a versenyszellem, és megkíméltük a szomszéd hajó ellátmányát.
A befutó a hajnali órákban történt. Genf felé közeledve ellenfeleinket már kellő távolságban tudtuk magunk mögött, így már nem kellett rájuk vitorláznunk, mint ahogy azt a táv első 2/3-ban tettük. Ellenben utolértük a mezőnyt, és a folyamatosan szűkülő tavon többszáz hajó között kellett ügyesen krauzolva haladni. Nem veszélytelen, viszont remekül lehet látni a szelet ilyenkor. Pontosabban nem a szelet, hanem hogy a víz melyik részén állnak a hajók, melyik részén haladnak, így a remek lehetőséget kihasználva az utolsó kilométereken majd 50 helyet sikerült javítani az amúgy sem rossz pozíciónkon.
A tényleges célvonalon való áthaladás már világosban történt, a rendezőség, hangosbemondón történő buzdítása közepette. A célvonalon áthaladókat egy kedves szó, megjegyzéssel üdvözölték, a dudaszó kíséretében függetlenül attól, hol végzett a csapat. A biztató szavakat meghallva mindenki fellélegzett a hajón: bent vagyunk! Hamarosan száraz ruhába bújhatunk, ehetünk és gratulálhatunk a Raffica csapatának. A liberás fiúk immáron véglegesen elhozhatták a vágyott kupájukat, hiszen öt éven belül már a harmadik alkalommal nyerték meg az egytestű kategóriát. Természetesen a gratuláció nem maradhatott el a Fifty-Fifty csapatának, a rendezőségnek, az ellenfeleinknek sem.
A verseny végeztével jó pár vállveregetést begyűjtve a nagy tavak képviselőitől indultunk útnak a mi Balatonunk felé, ahol vár minket – és remélhetőleg a nagy tavak képviselőit is – a nagynevű Kékszalag. Biztosak vagyunk benne, hogy idén még többen fognak tudni arról, hol is van a mi tavunk, és legalább olyan jó élményekkel térhetnek majd haza tőlünk, ahogy mi érkeztünk haza a Genfi tóról
Az interlake versenyben elért Team Kékszalag eredmény:
- 117. abszolútban
- 48. előnyszámos összesítettben
- 3. klubok versenyében (60 svájci klub indult)
- 1. interlake versenyében (5 induló)
- 1. Saphire osztályban (9 induló)
- 10. csoportban TCF3 (94 induló)
Remek verseny volt és annak tükrében, hogy a Raffica csapat is elhozta az arany tálat, kimondhatjuk: Svájcban nagyon komolyan veszik a magyar vitorlázót.
Szöveg: Pénzes Botond Kristóf – Team Black Jack
Fotó: Michael Tobler – Saphire, Sophia Urban – Maxcomm, Nagy Attila, Szabó Zoltán, Pénzes Botond Kristóf
