A Kékszalag előtti utolsó felkészülési a lehetőség a Horváth Boldizsár Emlékversenyen – Szombat Regatták III. melyet hagyományosan a Balatonfüredi Yacht Club rendez. Természetesen ott voltunk a rajtvonalon, legnagyobb örömünkre több nagy katamarán pajtásunkkal együtt.
A versenypályát széliránytól függetlenül a már jól ismert Balatonfüred – Paloznak – Tihany – Hajógyári-öböl – Balatonfüred útvonalon tűzte ki a szervező csapat. Az előre jósolt gyenge szeles körülmények között fegyelmezetten rajtolt el a mezőny, az északi szekcióban a rohanógépekkel. Az alig 4-6 csomós északkeleti szélben az RSM és a MLS Raiffeisen 5050 Fifty-Fifty állt igen hamar az élre, ahogy az a tegnapi Fehér szalagon is nyomon követhető volt. A kettőjük csatája azonban hamar véget ért amikor a Józsa Marci kormányozta kétárbocos technikai hibát jelentett és az élről hagyta ott a mezőnyt. Ettől kezdve az AC45 katamaránok osztozhattak a dobogón, ami bár kívülről könnyűnek tűnt, belülről harcos volt.
Palóznakra első helyen az RSM érkezett akit mi követünk a KÜRT – Team Kaáli fedélzetén. A harmadik helyre a remekül navigáló Bödör Gergely érkezett a DeBoti racing Decision 35 katamaránjával, maga mögé utasítva a Petrányi Zoltán illetve a Litkey Farkas vezette AC45 lábas dinókat. A Tihany felé vezető bőszeles szakaszon azonban kijött a 45 lábas méret előnye, hiszen az RSM és a KÜRT – Team Kaáli katamaránját követően harmadik helyen már Litkey Farkas és a Process Solutions fordult, akit a Prospex kormányánál Petrányi Zoli csapata követett. A Decision visszaesett az ötödik helyre.
A Hajógyári öbölbe vezető úton szépen vonatoztak a dobogóért versenyző katamaránok, kivétel az RSM, aki ekkorra már be is futott. A sorrend azonban a befutóig nem változott, így ismét éremmel a nyakunkban zárjuk a regattát.
A dobogón az alábbi sorrend alakult ki:
- RSM – Vándor Róbert
- KÜRT – Team Kaáli -Virág Flóra
- Process Solutions – Litkey Farkas
Gratulálunk minden versenyzőnek, nem volt egy könnyű versen a meleg ám de leálló szélben. Külön köszönet a rendező Balatonfüredi Yacht Club csapatának.
Már csak négyet kell aludni és ránk virrad az 57. Kékszalag.
A KÜRT – Team Kaáli hajózó személyzete:
- Virág Flóra Anna
- Belle Örs
- Sallai Gábor
- Ormai Koppány Konrád
- Tisóczki Ferenc
- Debreczeni-Mór István
- Kadlecsik Márton
Motoros biztosítás és fotó: Rozsda