Farkas elvitte Kenesére a szalagot, Kollmann Andris letesztelte a vízimentőket, és megérkezett az új vitorlánk. Szóval eseményekben nem volt hiány a hétvégén, ami azért nem teljesen úgy végződött, ahogy terveztük.
Csütörtökön és pénteken már a Kékszalagra való felkészülés jegyében folyamatosan edzettünk. Komoly nemzetközi segítséget kaptunk az új vitorláink beállításához, hiszen maga Adrien de Belloy, a Quantum tervezője látogatott el hozzánk. Bátran állíthatom, nem semmi egy fickó, minden köszönetet és elismerést megérdemel a szaktudása és a hozzánk való viszonyulása. A vele való felkészülést szerettük volna egy közös fotózással zárni, melyre Kollmann András barátunkat kértünk fel. Andris készítette „a Hópárduc visszatér” és „a Vitorlázó” filmeket is, mellesleg hajózik és fotóz is. Nos, tán kissé elbízta magát, de már a szerelésnél felmászott a fedélzetre hozzánk, és a maga megszokott lelkesedésével bele is kapaszkodott a gépébe, és exponálási rohamot indított. Igen ám, de ugye közben haladtunk is, szereltünk is, no meg persze 15-20 csomós szelek is fújdogáltak. Egy pöffös pillanatban Andris sajnos csak a gépében kapaszkodott, így elesett, és elterült a hajón. A fejét beverte a középső merevítőbe, és elájult. Egy pillanatra döbbent csend és aggodalom lett úrrá a hajón, majd persze akcióba léptünk. Stabilizáltuk a kisfickót és jeleztünk a VMSz csapatának. A Ruppert sebesen ott is termett, és szakszerűen ellátta az addigra éledező fényképészünket. Estére visszakaptuk a kissé sápadt, ám már vigyorgó agya rázkódott kollégánkat. Köszönjük VMSz!
Ha szombat – akkor Fehér szalag, tartja a kalocsai mondás, így mi is ezt követtük. Kissé talán gyengébb szél lett, mint amit az időjósok emlegettek, de ez minket egyáltalán nem zavart. A rajtot a rohanógépek társaságában elkülönítve valósítottuk meg több – kevesebb sikerrel. Ezt követően a bőszeles menetben mi az északi partot erőltettük, míg Józsa Marciék az élen vízközépen vágtattak, Litkey Farkas friss szerzeményével a nyakukon. Kenese előtt a szél legyengült, és az elsők közel egy kupacban vették a jelet. Komoly meglepetésre a Decision 35 kerülte elsőnek, majd a kétárbocos és mi következtünk. Kenesét követően kissé nehezen ment a kibontakozás, így Farkas és Marci csapata elnyúltak tőlünk. Siófokig éles menet tett próbára minket, cirkáltunk, és a kapu előtt még takkoltunk is egy keveset. A déli parti jelet a harmadik helyen vettük, ám szorosan az RSM DTM lihegett mögöttünk, miközben az élen a Kékszalag hősök mérkőztek.
Tihany hasonlóan becsapós lett, mint a kenesei próbatétel. Addig még csak fújt a csőből némi szél, ám az Apátság tövében kivasalták a tavat. Nem volt mi tenni, türelmesen megvártuk kedvenc edzőtársunkat, a GC 32 csapatát, akik lopakodva meg is érkeztek. Szépen rájuk biztosítottunk a vánszorgás közben, ám egy kilencven fokos északi szélforduló átrendezte a helyzetet. Akkor még nem is sejtettük mennyire. Ezzel nem csak elénk kerültek, de a jelet is tudták venni, illetve el is húztak tőlünk a szerencsefuvallattal. Hát boldog éppen nem voltam a hálátlan bandát illetően. Nem volt mit tenni, Füreden volt a befutó, így kissé megpüfölt és peches helyzetben, de meg kellett rázni magunkat, és el kellett jutni a vége feliratig.
Végül a negyedik helyen futottunk be a Fifty-Fifty, az Artemis és az RSM DTM mögött. Nehéz nap volt, bonyolult széllel, és talán több is lehetett volna benne. De mára ennyi jutott, nem lehetünk telhetetlenek. És már csak ötöt alszunk és itt a Kékszalag.
Szöveg: Rozsda
Foto: Cserta Gábor, Gémesi Jóka
