Már az eddigi szezon is egy álom volt. Ám ma, ez 25 éves, alig 50 kilós Tünemény, a családapák társaságában hatalmas dolgot vitt véghez. A leggyorsabb 35 lábas bárkával bebújt a dínók közé, megelőzte a két 45 lábas AC katamaránt, és ha csak egy kis időre is, de Kenesén megpiszkálta még az 50 lábas oroszlán bajszát is, míg végül a második helyen futottunk be. Öröm és boldogság!

Soha de soha nem történt még olyan a hazai katamaránozás történtében, hogy egy hajó úgy álljon a Kékszalag rajvonalára, hogy előtte minden versenyt megnyert az adott szezonban. Nos, mi lennénk az a csapat, aki ezt most megtette.

A rajtvonalon pontosan és időben mindenki ott volt, aki számított. Szépen felsorakoztunk a szekciónkban és az adott időre elrajtoltunk. Kivételesen nem ragadtunk be, és remekül sikerült a kibontakozás is. Már-már, azt hihettük minden rendben, mikor is az italos zsák karabinere megadta magát és egy hullámnál leúszott a hajóról. Nos, innen elég motivált volt a csapat a gyors körre, mert energia ital már nem volt a fedélzeten. A frissülő bőszeles szakaszban a Fifty-fifty megszökött, de a kenesei löszfal emelésben megvárt minket. Annyira fizetett a taktikánk, hogy a rajt után alig 45 perccel mi vettük elsőnek Balatonkenesén a jelet. Történelmi tett, ami csak pillanatokig tartott, mert a fejlesztett kétárbocos űrhajó legázolt minket. Annyi baj legyen, hosszú a Kékszalag táv.
A Kenese –Siófok szakasz eleje nehezen indult és a kibontakozás is ennek esett áldozatul. Nehezen terjedt le a szél, minek köszönhetően a kétárbocos és az RSM megszökött, majd a lóverseny szakaszon növelte előnyét. Siófokon már közel tíz csomós nyugatiban cirkál a mezőny, mi 10.41-kor a harmadik helyen haladunk át a kapun. A széllel szembeni menetben bőven vannak felzárkózás lehetőségek a szélváltóknak és a jib/code0 csere lehetőségeknek köszönhetően. Éltünk a lehetőségekkel és a tihanyi csőben már az RSM nyakán loholva lépünk át, még mindig a harmadik helyen 11.21 perc magasságában.

A nyugati medencében újabb játék indult az RSM és a Team Kaáli között. Földvárra még fej-fej mellett érkeztünk, de Aszófő elé már szemmel látható előnyt sikerült kiharcolnunk. Nincs mese, a code0 fizetett. Ebéd után érkezünk a bazalt hegyek árnyékába, 13.25 körül. A kétárbocos ötven lábas szürke űrhajó elemében van, már nem is látjuk már. Ez a Kékszalag nélküle zajlik, annyira más osztályt képvisel. A kilenc csomós meleg nyugati szélben 14.21 perckor találkozunk az első hajóval, aki már visszafelé jön a keszthelyi öbölből – felfoghatatlan sebesség. Panaszra nekünk sem lehetett okunk, kivételesen kegyes volt hozzánk a zalai torkolat és simán megyünk be és ki a varázslatos zöld öbölből. A kanyarban megtudtuk, hogy laza negyven perc a hátrányunk azzal, hogy mi csak 14.42-kor kerüljük a nyugati véget.
A haza úton beindul a „speedmode” és felvetődik a kérdés – a mögöttünk lapuló két sikerre éhes AC45 dínó mikor dolgozza le a bőszélben a lemaradását. A választ Szemes magasságában megtudjuk, addigra mindkettő megérkezik a nyakunkra, ez már lőtávolság – új verseny indul a csőben. 16 51-kor lépjük át a rév vonalát és halljuk az üldözők manővereinek neszét. Egy esélyünk van – magasan utazni Tihany felé, zárni a szöget és a frissülésekre rárepülni. Sajnos Kenese óta az egyik első csörlő nem működik, így a perdülős manőverek gyorsaságán ez meg is látszik – nyakunkra jött a Prospex. A szerencse most a kicsi mellé állt, és a dínók között beverekedtünk magunkat a második helyen. Előttünk 50 láb két árboccal, mögöttünk két 45 lábas verda – felfoghatatlan.

Idén hét versenyből hat alkalommal megadatott nekünk elsőnek lenni. És engedjétek meg nekünk, ha mi az idei Kékszalagot is győzelemként éljük meg. Hiszen a dínók közé kapaszkodtunk fel a dobogóra, első 35 lábas egységként. Fantasztikus verseny volt, köszönjük a rendezést, a katamarán játszótársaknak pedig gratulálunk, izgi játék volt.

RÁADÁS – Gordon Evelyn díj

A Gordon Evelyn díj idei nyertese – Virág Flóra, a Team Kaáli kormányosa! A Kékszalagon 2011-óta a legjobb női kormányos jutalma a „Gordon Evelyn Díj”. Flóra a Fogatlan (Egale 20 katamarán) és a The RED (Extreme 40 katamarán) sikere után idén harmadik alkalommal is elhódította a trófeát. 1940-ben győzött először olyan hajó, amelyet nő kormányzott: Kultsár Istvánné Gordon Evelyn vezette a Tramontánát és a gyönyörű hajóval két év múlva duplázott. A Tramontana ma a Kékszalag legsikeresebb hajója, hiszen összesen hétszer diadalmaskodott. Flóra jutalma egy DELL laptop, melyet a Katamarán Suliban fog használni az utánpótlás neveléshez.

Nagy büszkeség ez nekünk!

54. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj – TOP 10

1. Raiffeisen Fifty-Fifty, Pauger 50 Józsa Márton Miklós 7:13:21
2. Team Kaáli, Decision 35 Virág Flóra Anna 8:01:20
3. Prospex-Delta, AC45 Dr. Kaiser Kristóf 8:02:21
4. RSM, AC45 Vándor Róbert 8:03:55
5. AUDAX Django, Decision 35 Petrányi Zoltán 8:08:27
6. Ribstory, Decision 35 Behek István 8:23:05
7. Process Solution, Decisin 35 Litkey Farkas 8:23:46
8. Nanushka Forestay, Ventilo 35 Váradi Szabó János 8:48:34
9. Triniteam, Decision 35 Kreskai György 9:08:45
10. POPLART, Ventilo 28 Diószegi Zoltán 10:17:30

A hajózó személyzet:

  • Virág Flóra
  • Sallai Gábor
  • Belle Örs
  • Tisóczki Ferenc
  • Kugler Nándor
  • Bödör Gergely

Motoros támogatás:

  • Nagy R Attila
  • F. Tóth Gábor