Ez a verseny, – ahogy a Tramontana kupa is – alapvetően a klasszikus hajók túraversenye. Ám ha már közösen szervezik a nevezésüket, illetve egy hétvégén kerül megrendezésre a két egy-egy napos rendezvény, mi sem természetesebb, mint elindul rajta a felkészülni vágyó vitorlázó. Ezek voltunk mi – a hajónk pedig a fekete szerelem, a Team Black Jack SL33 katamarán.
A hajót időben felszereltük, és mivel vízen aludt az előző napi versenyt követően, így hamar ki is értünk a rajtvonalra. A szombati majd hatvanfős mezőnynek a fele sem jött el, vélhetően a külön rendezett Regina kupa, avagy az esti remek vacsi és borok okán.
A 9.30-as rajt rövid rajtvonalon zajlott, és kihívásokkal telinek bizonyult a bal csapáson rajtoló klasszikus hajók révén. Így nem volt mit tenni, mi igazodtunk hozzájuk, majd irány Aliga. Mind a szél iránya, mind az erőssége miatt északnak nyitottunk, ami nagyon jól fizetett. Szépen elemeltük a mezőnytől a hajót, ami kellett is, mivel Alsóörstől keleties lett, és ha nincs meg a kellő magasságunk, bizony takkolni kellett volna. Így azonban szépen egy slágon érkeztünk Aligára.
Itt békésen perdültünk, majd genakkert húztunk. Ez az a vitorla, amivel brutálisan megy a verda – most is így történt. Siófokig száguldottunk, majd a jelet elérve fock következett. A tervezett öreg Tihany helyett kicsit feljebb volt a befutó, de szerencsére időben észleltük és korrigáltunk. Az előző naphoz hasonlóan vasárnap is magabiztosan nyertük a verseny, és ezzel újabb ismereteket a keleti medence rejtelmeiből.
Külön köszönet a mezőnynek és a szervezőknek, hogy befogadtak minket. Mind a verseny távja, mind a névadó Kishamis komolyabb figyelmet érdemel, mint amit az indulók száma mutatott. Bízunk benne, hogy részvételünk ezen is mozdított egy keveset.
Szöveg: Rozsda
Fotó: Cserta Gábor
