A Balatonfüredi Yacht Club hagyományainak megfelelően május 6-án 10:00-kor rajtoltatta el a szezonnyitó túraversenyét, a Tolnay Kálmán Emlékverseny. Pontosan egy héttel a Balatoni Évadnyitó vitorlásverseny előtt, a Magyar Sport Napján, így mi se maradhattunk ki a részvevők sorából. Sportoló nemzet vagyunk vagy mi a szösz?!

Az egy napos túraverseny alatt a Balatonfüred – Paloznak – Siófok – Balatonfüred – Tihany-Balatonfüred útvonalat kellett volna levitorlázni a nevező csapatoknak. A pénteki szervezkedősünknek hála három nagy katamarán versenyben, a negyedik pedig a második félidőben versenyen kívül csatlakozott a regattához, mely már a rajtnál is okozott meglepetéseket.

A VHF csatornán nem hallottuk a rendezőt, vagy neki, vagy nekünk volt technikai hibánk. A hangjelzéseket pedig az akkor még fújó 6-8 csomós keleti szél vihette el, mert a szekció rajtot bonyolító többtestűekhez nem jutott el semmi. Így hát nem volt mit tenni, a műholdas időre rajtoltak a többtestű cimborák. Igen ám, de mivel a rendező Csilla mama nem a műholdas időre vezényelte a ceremóniát, minden kat korai rajtos volt. Ha optimistán nézzük, nekünk két rajt is jutott egy versenyen – a kéttestűeknek ennyi jár is.

Az újra rajtolást követőn elöl a Triniteam Kreskai György megújult fiatal csapta haladt, akiket mi követtünk. A harmadik helyen a Nanushka vágtatott Váradi-Szabó János kormányzásával. Az egyre gyengülő keletiben cirkált a katamarán hármas Palózak felé, fokozatosan elszakadva az egytestű mezőnytől. A jelet pár ügyesebb fordulónak köszönhetően nyolc perccel 11 óra előtt, a Team Kaáli vette elsőnek, közel hat perccel a Triniteam előtt. A makacs, ám de vicces jelkerülési taktikájának köszönhetően a Nanushka negyed órával lemaradva fordult a siófoki irányra a harmadik helyen.

A Palóznak – Siófok távon szétnyúlt a bőszeles vitorlával tovább gyorsuló mezőny, köszönhetően a déli oldalon érkező frissülésnek. A távolságok nőttek, de a sorrend nem változott Siófokon sem. Majd a Siófok – Füred szakasz több mint fele a frissülő keletiben a csini code0 társaságában telt. Füred felé közeledve, már Csopak magasságában leállt a szél és újra bőszeles perdülésekkel lehetett haladni. A rajtot követő újabb meglepetés itt várt minket, Csilla mama berövidítette a versenyt a gyenge szélre való tekintettel. Mint kiderült, már Siófokon. Ezzel nem is volt gond, csak mi már ott voltunk Füreden, ő pedig még ott volt. No, de ez legyen a legnagyobb bajunk az életben. 11.27 perckor diszkréten befutottunk és ezzel megvédtük a Tolnay győztes címünket.

Mivel időben voltunk, és nekünk a szél is elég volt a közlekedésre, szépen hazavitorláztunk Balatonalmádiba. Majd felöltöttük az ünneplős rucikat és Professzor úr csoda motorosával átsuhantunk a díjkiosztóra. A Balatonfüredi Yacht Club hagyományaihoz méltó ünnepség keretein belül vettük át többtestű barátainkkal a díjakat, majd a Vitorlás Étteremben hódoltunk a gasztronómiai élvezeteknek.

Soha rosszabb szezonkezdést.

A hajózó személyzet:

  • Virág Flóra
  • Belle Örs
  • Sallai Gábor
  • Tisóczki Ferenc
  • Kadlecsik Márton
  • Bödör Gergely

Motoros támogatás:

  • Kaáli Nagy Géza
  • Debreczeni-Mór István
  • Nagy Rozsda Attila

Fotó: Kóczián Rita