Skip to main content

 

Az augusztus 23-án rendezett regattát eredetileg a YS osztályok népszerűsítésére szánta a Tihanyi Yacht Club, ám idén kinyitotta a többtestűek számára is. Mivel a rendező egyesület legalább olyan népszerű köreinkben, mint maga a környezet ahol a verseny zajlott, így mi is részt vettünk rajta a Black Jack katamarán fedélzetén.

A Tihany kör az egyik legszebb helyen zajló Balatoni verseny, mely során a nevéből fakadóan megkerüljük a félszigetet. A csapat motiváltan érkezett a regattára, és bár az előzetes egyeztetések ellenére egyéb okok miatt több katamarán nem jöhetett el, a Geminivel jó csatára készültünk.

A nap a szokásos gyakorlatokkal indult. 8-kor randi a kikötőben, 8.45-kör kihajóztunk és vontával mentünk egy darabig a verseny helyszínére. A felszerelést követően bevitorláztuk a rajtvonalat, majd 10-kor biztonsági rajtot vettünk. A rajtot követő 10. percben a gyenge keleti szélben átvettük a vezetést, amit nem is engedtünk ki a kezünkből. A csövön elsőként haladtunk át, szépen takkolva, a kompok támogató kíséretében. THE magasságában már a gyenge szélre való tekintettel az addigi code0-t genakkere cseréltük, ami bár tompább, de gyorsabb volt, és ezzel érkeztünk a hajógyári öbölbe. A jelet véve genakkerrel csúsztunk tova, és közel másfél kilométerre növelve az előnyünket perdülgetve mentünk vissza a csövön. Tihany után sajnos leállt a szél, és mi szép türelmesen bevártuk az ellenfelünket.

A Gemini a neki még fújó széllel suhant át a csövön és Tihany alatt 50 méterre közelített meg minket. Elkezdődött a szélvadászat, hol ők, hol mi lódultunk meg egy kicsit, mikor hogy adta a szerencse. Volt vitorla csere-bere is a befutóban, ám ha csak egy perccel is, de mi futottunk át elsőnek a célvonalon.

Ezt követően egy kis vitorlázás következett, majd a szakadó esőben vontával érkeztünk meg a Hajógyári kikötőbe. Az eredeti elképzelések szerin délután még vendégeket fuvaroztunk volna, a Black Jack nyílt nap keretein belül, de az időjárásra való tekintettel erről lemondtunk.

A verseny azonban igazán nem rólunk szol, hanem a Czap Zoli vezette 11mOD egységről, hiszen nem csak a saját osztályukat, de az egytestűek csatáját is megnyerték. Ezzel egy évre a vándorkupa birtokosai is ők lettek a kiemelkedő teljesítményükkel.

Végül, de nem utolsó sorban a rendezőkről is pár gondolat. Kis egyesületekre jellemző meghitt, barátságos nevezés, rugalmas szakszerű rendezés és valami fantasztikusan hangulatos díjkiosztó révén tették igazán feledhetetlenné a résztvevők számára a szombati napot. Az indulók közötti palackposta játék pedig igazán szellemes ötlet, már most kíváncsian várjuk a következő évi meglepit, mert, hogy mi akkor is ott leszünk, az biztos.

Szöveg: Rozsda

Fotó: Farkas Margit