Családi hangulat, közel hetven hajó és forró nyár jellemezte a hétvégi emlékversenyt. Címvédőként érkeztünk Tihanyba a Mihálkovics kupára, melyet sikerült idén is megőriznünk.

A felkészülés már péntek este megkezdődött, amikor nem csak vízi uzsinkat rendeltük meg a Hajógyári Kikötő remek éttermében, de sikerült felfedeznünk a megújult étlapon Tisó kedvencét is. Szamócás eperlevest faltunk marcipános túrógombócokkal – hát ez valami fenséges. Tudom, ez nem egy gasztronómiai beszámoló, de most már azt kell mondanom, ez is hozzá tartozik az anyakikötő érzéshez.

Szombat reggel korán daruztunk le, majd békés keleti, észak-keleti 8 csomós szélben hajóztunk le a tihanyi rajtvonalra. Sajnos a kihívók zöme vagy szerelt, vagy one design hajókban versenyzett más hajóosztályokban, így az idő lett az igazi ellenfelünk. Ennek megfelelően biztonsági rajtot vettünk majd Szemes Révfülöp távot tettük meg elég jó ritmusban.  Egyre magabiztosabban genakkerezünk és ez kifejezetten jó érzéssel tölt el. Ezzel a szerkezettel tudunk olykor a szélsebesség majd háromszorosával is közlekedni, ami bíztató előjel a közelgő Kékszalagra. Révfülöptől cirkálás következett a tihanyi befutóra, mely közben remek alkalom nyílt a manőverek gyakorlására. Fél egy körül befutottunk, így délutánra szabadprogramot szerveztünk magunknak. Körbenéztünk a keleti medence egyéb rendezvényein. Csopak előtt a J24 flotta közelharcai okoztak kellemes meglepetéseket, míg a hajógyári öbölben party arcok csobbantak a gépzene ritmusára.

Vasárnapra Stefi néni korai kelést rendelt el az indulóknak. A kilenc órás rajt hét órás reggeli találkozót követelt meg tőlünk, melyet örömmel valósítottunk meg. Ismét keleti szél és nyári kánikula fogadott a vízen minket – nem volt ez ellenükre. Időben levitorláztunk a rajtvonalra vasárnap is, és a biztonsági rajtot is megtartottuk. Kicsit elidőztünk a frissülő Nautic 370 flotta közelségében, majd az alapos szemrevételezést követően elsuhantuk az első pályajelhez. Vasárnap fordított kört mentünk, így először az északi part volt a cél, majd félszélben vágtatás Balatonszemesre. Fincsi volt, szerettük. Innen ismét cirkálás a befutó felé, mely a tervezettnél gyorsabbra sikerült. Ráadásnak forduló gyakorlatokat rendeltünk el magunknak, hol fock, hol code 0 használatával – na ez lett igazán izzasztó a déli melegben.

Jól megérdemelt hétvégénket Fekete Szerelmünk alapos megmosásával zártunk, majd békésen kidaruztuk parti fészkébe.

 

Szöveg: Rozsda
Foto: Bogdán Hanna Csilla