A Black Jack katamarán tagjai nemzetközi kalandozásaik során sem mondanak le a vitorlázás lehetőségeiről. Gecse Balázs az Y generációhoz máltó módon számol be a legutóbbi kalandjairól. Fogadjátok szeretettel:
„Március 25-29. között került megrendezésre a brit egyetemek nagyhajós bajnokságának döntője, a BUCS Yachting Championship Portsmouthban, Beneteau First 40-es hajókkal. Nyolc fős csapatunk az első kihívást sikeresen teljesítette, minden fennakadás nélkül megérkeztünk a helyszínre. Itt vettük azonban csak észre egyik csapattársunk üzenetét, hogy az éjszaka folyamán megbetegedett, és nem fog tudni utánunk jönni. A hír hallatára gyorsan körbe telefonáltunk a tartaléknak nevezettek között, de mivel a versenyt a tavaszi szünetben szervezték, ezek a srácok nem is voltak az országban. Így hát nem volt mit tenni, a 8 órás utunk után össze kellett szedni a gyengélkedő láncszemünket, így még a csapat egyik fele éjszaka a hajót készítette fel a versenyre, a másik fele autózott. Az éjszaka közepére persze minden összeállt, aludtunk egy nagyot.
A reggeli kormányosi értekezleten derült ki, hogy módosították a szabályokat. Az első 3 nap selejtező futamok lesznek, ahol a 24 fős mezőnyből az első 8 hajó kerül a döntőbe, és addigi eredményüket törlik, viszont helyezésüket 0. futamként beszámítják. Soha nem vitorláztunk még se ilyen hajóval, se ezzel a csapattal közösen, így várakozásként a top 10-et tűztük ki célul, bár legtöbben titokban reméltük, hogy döntősök lehetünk.
A kihajózást követően viszonylag gyenge, de gyakorláshoz optimális szél fújt, az áramlás is minimális volt. A gyakorlórajtokat követően boldogan vettük észre, hogy a sebességünk elég jó, így ha nem követünk el nagy hibákat odaérhetünk az élmezőnybe. Az első két futamban a 9. és 14. helyet sikerült elhozni, ami tekintve a spinakkerrel való szenvedésünket igen sikeresnek mondható. A nap harmadik futamaként egy kb. 3 órás túraversenyt indítottak, amiért másfélszeres pont járt és nem lehetett az eredményt ejteni. Itt egy viszonylag eltaktikázott első szakasz után fokozatosan kapaszkodtunk fel, és miközben láttuk a döntőbe való kvalifikálás reményét szertefoszlani, állítgattuk a hajót folyamatosan, hogy mentsük, ami menthető. 10. helyen sikerült befutnunk, így zártuk a napot 10. helyen összetettben.
A mezőny elég erős volt, gyakorlatilag végig együtt vitorlázott a nap folyamán, nem voltak kiemelkedően gyors és nagyon lassú csapatok sem, ezt bizonyítja, hogy a 3 órás túraverseny végén 5 percen belül futott be mindenki. Az első nap eredményét egy össznépi vacsorával, és egy ezt követő bulival koronázta meg a mezőny.
A második nap kissé fáradt reggeli után egy pályaverseny és egy 5 órás túraverseny (ennek az eredménye duplán számított és szintén nem lehetett kiejteni) volt napirenden. Viszonylag időben kiértünk, és belevitorláztunk a pályába, de a Laserből ismert és már ott sem működő hátsóél lekötő tépőzáras rendszer nem igazán bírta a nagyjából 20 csomós szelet, így a pályaverseny 5 perces rajtjelzésénél sajnos elszállt. Gyors megoldásként egy vitorlakötözővel pótoltuk, de a rajtot így is több, mint 3 perccel lekéstük, és így csak 22.-ként haladtunk át a célvonalon. Ez kicsit megviselte a csapatot, de tudtuk, hogy a következő túraverseny egyrészt fontos, másrészt pedig lesz kiejtő utána, szóval újult erővel nekivágtunk. Itt végig elég jó sebességünk volt és a navigációt is eltaláltuk, 5.-ként zártunk. A kieső után így már 8. helyen álltunk a nap végén, amit egy jól megérdemelt vacsorával zártunk.
Harmadik napra 3 pályafutam volt betervezve, és egyre magabiztosabbnak éreztük magunkat ezen a téren. Az első futamot sikerült is megnyernünk, és a második futamban is sokáig az élen álltunk, egészen addig, míg a spinakkert fel nem csavartuk a forstágra. Ez végeredményben 5 extra pontba került. A harmadik futam hasonlóan jól kezdődött, első hajóként jöttünk el lúvból. Nemsokkal rajt után kicsit leesett a szél, és elkezdtek alattunk fordulgatni, de mi boldogan néztük, ahogy ejtenek le nekünk vagy visszafordulnak alattunk. Egészen addig mosolyogtunk, amíg a Loughborough-i csapat kicsit elnézte a leejtést, és kb. 7 csomós sebességgel telibevert minket oldalról, mint megtanultam ez angol szakkifejezéssel T-bone.
A hajónk kilyukadt, úgyhogy leszedtük a vitorlákat, és kimotoroztunk.
Kifele két csapattagot kitettünk a versenyirodánál, hogy kezdjék el az óvást átlagpontért, mi pedig elmotoroztunk a chartercég anyakikötőjébe egy új hajóért. Egy részről szerencsénk volt, mert volt szabad hajójuk, viszont ezt már nem nagyon tudtuk beállítani másnap reggelig. Az átlagpontot megkaptuk, 5. helyen kvalifikáltunk a döntőbe.
A döntő 3 pályafutamból állt. Elsőként hajóztunk ki reggel, és megpróbáltunk minél többet menni az új hajónkkal, hogyha bármi gyerekbetegsége van, az jöjjön ki még futamok előtt. Nem igazán találtunk semmit, de érezhetően lassabb volt, mint az előző hajónk, amit 3 napig állítgattunk. Az első rajtot elrontottuk, és az 5. helyig sikerült felkapaszkodnunk. A második futamra már észrevettük mi a baj, nem csukódott a hajónk propellere. Sajnos csak 7.-ként sikerült befutnunk, és a befutót követően alig bírtuk leszedni a spinakkert, ennek következtében messzire elmentünk mire ez a manőver sikerült. Hogy visszaérjünk a következő rajtra beindítottuk a motort, és így menet közben szerelték a srácok vissza a spinakkert a helyére. Nem derült ki, hogy ki volt a ludas, de valaki beejtette a vízbe az egyik spi-shottot, amit mire visszaértünk fel is csavartunk a propellerünkre. Leszedni semmi esélyünk nem volt az idő szűkében, így kötéllel a hajó alatt fejeztük be az utolsó futamot, ismét 7. helyen.
Utolsó napi gyenge teljesítményünkkel 6.-ként zártuk a versenyt. Várakozásainkhoz és főként a hajóban eltöltött időhöz képest ez teljesen jó eredmény, mindannyian jól éreztük magunkat. A következtetéseket levontuk, és jövőre újult erővel dobogós helyért megyünk vissza.”
Gecse Balázs
